Most adásban: 3OH!3 / Kesha - My First Kiss
Következik: - - -
Hallgatás 64kbps 44 KHz Stereó AAC
Működési támogatásokról döntöttek
2010.07.29. 08:23
9,8 mi forintot osztott szét kis és közepes civil szerveztek számára Székesfehérvár önkormányzatának Civilkapcsolatok Bizottsága legutóbbi ülésén.

Az összeget működésük biztosítására használhatják fel a nyertesek. 79 egyesület pályázott, ebből 53-an részesülnek támogatásban, a többi szervezet jelentkezési formai hibák miatt nem részesülhet most segítségben. Juhász László, a Civilkapcsolatok Bizottságának elnöke elmondta, a kiosztott közel 10 millió forintból a minimum 100 ezer, maximum 3 millió forintos éves bevétellel rendelkező szervezetek részesültek. A nyertes szerveztek közül a legtöbb a sport, szociális, kulturális és ifjúsági területen működik. Juhász László felhívta a figyelmet, a bizottság augusztusban írja ki a pályázatot az 5 milliós Civil Alap felosztására és várhatóan szintén augusztusban hirdetik meg a Civil Nap időpontját és programját.
 
Küldés e-mailbenOldal nyomtatása
 

Most hallhatod a Fehérvár Rádióban:

Zenés éjszakai összeállítás
 

Hírek:
 

Hírszerkesztőség

hirogep.jpg

 
 
Színházműsor
szinhaz.jpg
 
 
Műsorok
Műsorok
 
 
Rádióállomás

allomas.jpg

 
 
Időjárás
idojaras.jpg
 
 
Moziműsor
mozi.jpg
 
 
Menetrendek
metro.jpg
 
 
Fórum
drujanemeth_kicsi.jpg
 
 
HEROE
HEROE_2010.jpg
 
 
Hirdetés
Programportal.hu Minden ami szórakozás!